Egy nappal Halloween előtt, amikor a gyerekek végre összeállították a jelmezeiket és megtervezték a dekorációkat, Olivia azt javasolta, hogy próbálják ki a helyszínt, nehogy az utolsó pillanatban derüljön ki, hogy mégsem lesz elég ijesztő.

Így hát azon a délutánon a négy jó barát elindult az erdő felé, hogy felfedezzék a tökmezőt.

A tökmező az iskola mögötti erdő szélén helyezkedett el, és éjszaka mindenki elkerülte, mert a helyiek úgy tartották, hogy sötétedés után varázslat telepszik rá. Ez azonban csak még vonzóbbá tette a helyet a négy gyerek számára, akik kíváncsian sétáltak át az erdei ösvényen.

Ahogy a nap lefelé ment , a mező narancsszínű fénnyel kezdett el ragyogni. A hatalmas tökök szinte izzottak és halk zümmögés hallatszott a levegőben.

- Ez tényleg varázslatos! - suttogta Olivia.

Körbejárták a mezőt és Olivia egyszer csak megpillantott valamit a bokrok között, amiről visszaverődött amin megcsillant a lemenő nap fénye. Közelebb ment és meglátott egy régi, fából készült órát, ami szinte teljesen a földbe volt süllyedve. Az óra nagyon poros volt és megrepedt az üveglap rajta. Úgy nézett ki, mintha már évtizedek óta ott pihent volna.

- Nézzétek, mit találtam! - kiáltott Olivia.

A többiek is odarohantak.

- Ez úgy néz ki, mint egy rég elfeledett varázstárgy - találgatta Máté. - Mit gondoltok, működik?

Olivér odalépett és finoman megérintette a órát, mire az hirtelen ketyegni kezdett. A gyerekek hátra hőköltek, de kíváncsiságuk erősebb volt a félelmüknél.

- Ezt az órát mindenképp fel kell használnunk a bálhoz, olyan hátborzongatóan néz ki - mondta Zoé izgatottan és közelebb ment a titokzatos tárgyhoz. - Gyertek, segítsetek kiásni!

A gyerekek letérdeltek és lelkes ásásba kezdtek. Az óra ekkor egyre hangosabban kattogott, mintha az idő maga kezdett volna el visszafelé járni. Körülöttük a tökök halványan pislákolni kezdtek, és egy titkos ösvény nyílt meg a mező szélén.

- Varázslatos! - mondta Olivér és elindult az ösvényen. - Gyertek!

A többiek követték, egymás kezét fogva, mert a levegőben egyre vastagodott a misztikus hangulat. Az ösvény végén egy kis tisztásra érkeztek, ahol minden tök világított és a fák ágai között fényfüzérek lógtak le. A tisztás közepén egy régi, faragott bot hevert a földön, amit különleges energia övezett.

- Ez biztosan egy varázsbot! - mondta Máté. - Mi lenne, ha kipróbálnánk, hogy tud-e valami menő varázslatot?

Olivér odalépett a bothoz és felemelte, majd körülnézett. A barátai és testvére egymáshoz szorosan állva ijedten, de kiváncsian figyelték őt, hogy vajon mi fog történni. Olivér becsukta a szemét és suhintott egyet a hatalmas bottal, ami magasabb volt, mint ő maga.

Ekkor a mező tökjei körülöttük elkezdtek remegni, majd hirtelen gurulni kezdtek Olivér felé, aki ösztönösen összehúzta magát és kezeit az arca elé tette. A többiek is összerezzentek és aggodalmasan néztek barátjuk irányába. De a tökök nem bántották a fiút, hanem elsuhantak mellette és mögötte furcsa alakzatokba rendeződtek. Olivér megfordult és nem akart hinni a szemének.

A titokzatos varázsbot megvillant, a tökök pedig világitani kezdtek, majd néhányon vigyorgó arc jelent meg, míg mások halkan mozgolódni kezdtek. A gyerekek tátott szájjal nézték, ahogy a tökök kacskaringós, titokzatos labirintust alkottak.

- Ez... elképesztő! - mondta Máté halkan

- Mégis mi történik itt? - kérdezte Olivia, de nem tudott nem mosolyogni a varázslat láttán.

- Ezt meg hogy csináltad? - fordult Zoé Olivér felé kérdőn.

- Arra gondoltam, hogy milyen menő lenne, ha lenne itt egy labirintus - magyarázta Olivér - Aztán a bot magától kezdett el mozogni a kezemben, majd elindultak felém a tökök.

- Ez hihetetlen! - csodálkozott Máté, aki még most tért csak magához a látvány okozta sokk után - Én is kipróbálhatom? - szaladt oda Olivér mellé.

- Persze - nyújtotta oda a botot az egyik fiú a másiknak. Máté lelkesen hadonászni kezdett a bottal és hangosan kántált:

- Varázsbot, varázsbot, világítsd meg ezt a mezőt, hogy mindenki lássa a bálunkat!

A bot ismét fényleni kezdett, és a mező fölött táncoló fények jelentek meg. Az egész hely most már olyan volt, mint egy másik világ tele titkokkal és varázslattal.

- Azta! - kiáltották a többiek ámuldozva.

- Most már tényleg minden készen áll a bálra! - mondta Zoé és izgatottan összecsapta a kezét

- Igen - helyeselt Olivia - Szerintem rejtsük el a bottal holnapig, hiszen ilyen nagy fényáradatra bárki idetévedhet és akkor a bulinak lőttek.

Máté bólintott, majd suhintott a bottal:

- Kérlek varázsbot, rejtsd most el ezt a csodálatos mezőt, hogy más ne találhasson ide, csak mi négyen - a mező fényei kihunytak, a gyerekek pedig hirtelen nagy sötétségben találták magukat. De mielőtt még félni kezdtek volna, a bot elkezdett világítani.

- Induljunk haza, holnap délután pedig jöjjünk vissza ide hamarabb, hogy még az utolsó simításokat elvégezhessük, mielőtt megjönnek a vendégek.

- Rendben - bólintott mindenki és hazaindultak az ösvényen, ahonnét jöttek. A botot elrejtették a mező elején egy sűrű bokor mélyére.

Másnap mindenki lelkesen készülődött az esti bálra. Otthon felvették a jelmezeiket és abban indultak útnak. A négy barát a megbeszélt helyen találkozott, tökmező elején. Hoztak magukkal ennivalót, innivalót és persze egy hangszórót, hiszen a zene sem maradhat el egy ilyen eseményről.

Felvették a varázsbotot és elindultak befelé a mezőn keresztül oda, ahol az órát találták. Ahogy odaértek, a titkos ösvény megnyílt előttük és a töklámpások fényei kigyúltak. A mező csodásan nézett ki.

- Azta, ez jobban néz ki, mint amire emlékeztem! - kiáltott Zoé.

- Igen, de még néhány apróság hiányzik - mondta Olivér, majd a bottal a kezében megállt a mező közepén és lehunyta a szemét. Gondolataival irányította a gyökereket, amik hirtelen nyúltak ki a földből és egymásba kapaszkodva asztalokká és padokká alakultak.

- Szuper! - örültek meg a többiek, majd mindent lepakoltak, amiket magukkal hoztak.

A nap már lebukott a horizont alatt, mire az utolsó simításokkal is elkészültek. Pont időben, mert megjelentek az első vendégek.

- Hűha! - a másodikosok csodálkozva léptek be a világító tökmezőre.

Olivia gyorsan bekapcsolta a zenét. Kifejezetten Halloween-re állított össze egy lejátszási listát, ez pedig még jobban megadta a hangulatot a hátborzongató bálnak.

A gyerekek elvegyültek a vendégek között, és a mező pillanatok alatt megtelt nevetéssel, játékokkal és tánccal. A varázsbot pedig csendesen eltűnt a tisztáson, újra elrejtve magát a tökök között, várva a következő alkalmat, amikor újra valaki segítségére lehet.

Miközben folyt a bál és a gyerekek önfeledten szórakoztak, Olivia hirtelen észrevett valami furcsa tárgyat a mező szélén. Egy apró, régi boríték kandikált ki egy nagy tök alól. Felkapta, és kíváncsian nyitotta ki.

- Nézzétek, találtam valamit! - szaladt oda a barátaihoz.

A levél egy titokzatos üzenetet tartalmazott, amit régi, görbe betűkkel írtak.

"Zúzmarás fák mélyén titkok nyugszanak, hol a holdfény a törzsek közt árnyakat hagy. Fagyos ösvény hív, lépj csak rá bátran, a jég birodalmába vezet minden lábnyom halkan..."

A barátok összenéztek. A levél egyértelműen valamiféle rejtélyt takart, amit még most nem tudtak megfejteni, de mindannyian érezték, hogy ez egy új kaland kezdete lesz...